Hogyan kezdtem?

Hogy kerültem kapcsolatba a magazinokkal és hogyan kezdtem az írásokat?

Hát ez bizony nem ma történt és nem is tegnap. Már nyugdíjas voltam, de még dolgoztam. Na nem nyolc órában, hanem kötetlen munkaidőben ugyan, de úgy napi 10-16 órát. Még most is úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. Tavasz volt, március vége, kellemes jó idő. Este a család gyors ellátása után visszamentem az üzletbe zárásra. 21 órakor zártunk mindennap, ha sokan voltak az üzletben , akkor ez egy fél órát is kitolódott. Kolléganők még csinálták a zárás előtti és utáni teendőket, mondták nyugodtan pihenjek mert látják hogy nagyon fáradt vagyok, ők simám befejezik a munkát. Én leültem, mit leültem...beleestem a székbe az irodában az íróasztal előtt, majd egy pár perces pihenés után kinyitottam a gépemet. Már két napja ki sem nyitottam előtte.

Az e-mailek között találtam egy levelet, amelyet egy akkor számomra ismeretlen hölgy írt. Egy ajánló volt benne egy regisztrációs linkkel. Nem sűrűn kaptam ilyen levelet, de még ha kaptam is akkor sem érdekelt. Most valahogy másképp történt. Négy-öt soros levél elolvasása után, melyben szinte semmi érdemleges információ nem volt, mégis úgy döntöttem, hogy regisztrálok. Elolvasom a tényleges ajánlatot. Megtörtént. Nagyjából átfutottam az ajánlat/program első felét, utána abbahagytam, mert jöttek a kolléganők az elszámolással, majd utána meg is feledkeztem róla. Pár nap múlva volt időm tüzetesebben elolvasni.

Megtetszett a program, de igazából nem nagyon tudtam, hogy merre és hogyan induljak neki mert aki az ajánló volt szinte semmit nem tudott segíteni én meg el is voltam a magam munkáival foglalva meg hát a magamtól nem is tudtam hogy mitévő legyek? Azután egyszercsak eszembe jutott, hogy ott van a központ e-mail címe a levélen, amelyben regisztációmat visszaigazolták. Írok a központnak, talán nem veszik rossz néven. Így is történt. Írtam és választ is kaptam szinte azonnal. Meglepő módon nem vették rossz néven érdeklődésem és gyorsan választ is kaptam a kérdéseimre. Abban az időben még nem a magazinokról, és azok töltéséről volt szó, hanem ajánlásokról. Ezekben már én is részt vettem kisebb-nagyobb sikerekkel. Éjszakánként küldtem ismerősöknek e-mailt az ajánlott lehetőséggel. Amikor botladoztam mindig segítséget kaptam a cégtől, bármikor kérdezhettem, mindig választ kaptam.

Néhány hónap eltele után jött az első magazin. Talán az elsőként, vagy az elsők között igényeltem egy Aldomaines magazint a HelyiVilaga Fődomain alatt. Innen azután már elindultak az események. Közben a civil munkámat is végleg abbahagytam, felszámoltam a velejáró dolgokat és jóval a hivatalos nyugdíj korhatár után végleg nyugdíjas lettem, amit már nagyon vártam.


 Ebben a levélben értesítettek hogy megkapták a MultiPortálom igénylését.


Hát az ezek után következők igen érdekesen alakultak nálam.

Birtokba vettem a https://szeged.helyivilaga.hu/ magazinomat, amit fel kellett tölteni képekkel és tartalommal. Nem is lett volna ezzel semmi gond, mert én vállaltam...önkéntesen, hanem tudnotok kell, hogy én ezelőtt ilyen dolgot nem csináltam. Én eddig az asztali gépemet csak e-mailek küldésére és fogadására, valamint pénzügyi tranzakciók lebonyolítására használtam. Semmi több!  Cikkírás, szerkesztés, képfeltöltés? Hát én bizony ezekről eddig nem tudtam semmit! Még most is csak a töredékét annak amit kellene!

Folytatom a következő menüpontban! Irina